Hétfő este szállt le a nyugat-szlovákiai Kuchyna (Konyha) település katonai repülőterére kettő azok közül az F-16-os amerikai vadászrepülőgépek közül, amelyek a már korábban Ukrajnának átadott MiG-29-es típusú, szovjet gyártmányú vadászgépek utódaiként szolgálnak majd.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön fogadta Peter Pellegrinit, a Szlovák Köztársaság elnökét, aki Sulyok Tamás köztársasági elnök meghívására érkezett hivatalos látogatásra Budapestre.
Szlovákia nem fog csatlakozni semmilyen kísérlethez, amellyel bojkottálni akarják a magyar uniós elnökséget - mondta Peter Pellegrini szlovák államfő Sulyok Tamás köztársasági elnökkel tartott közös budapesti sajtótájékoztatóján. A magyar államfő többek között azt hangsúlyozta, hogy a kétoldalú párbeszédet nem csak fenn kell tartani, de erősíteni is kell ahhoz, hogy mindkét ország nemzeti érdekeit még jobban lehessen szolgálni regionális és európai szinten is.
Szlovákia kulcsfontosságúnak tekinti a NATO keleti szárnya légvédelmének megerősítését, de ha Ukrajnának újabb légvédelmi rendszereket küldenek, ez azt jelenti, hogy nem marad elég belőlük az észak-atlanti szövetség tagországai számára - mutatott rá a washingtoni NATO-csúcson tartózkodó Peter Pellegrini szlovák államfő a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szerdai jelentése szerint.
Letette köztársasági elnöki esküjét Peter Pellegrini a szlovák parlamentnek a pozsonyi filharmónia épületében tartott ünnepi ülésén szombaton, és ezzel hivatalba lépett Szlovákia történetének hetedik államfőjeként.
Peter Pellegrini, Szlovákia megválasztott köztársasági elnöke elmondta, csütörtökön röviden találkozott Robert Ficóval, a szerdán meglőtt szlovák miniszterelnökkel, akivel röviden beszélni is tudott. A leendő államfő szerint Fico emlékszik a merényletre és a kórházba szállítására is. Robert Kaliňák védelmi miniszter péntek délutáni tájékoztatása szerint újabb műtéten esett át Fico pénteken, állapota továbbra is súlyos. Frissülő cikkünkben követjük a szlovákiai eseményeket.
Robert Pellegrini megválasztott köztársasági elnök csütörtökön találkozott a besztercebányai kórházban fekvő Robert Fico szlovák miniszterelnökkel. A leendő államfő elmondása szerint tudott beszélni Ficóval, aki mindenre emlékszik a merénylettel kapcsolatban – írja az Új Szó.
A Robert Fico által tavaly október óta irányított szlovák kormány folytatja Ukrajna támogatását, és ez várhatóan nem fog megváltozni Peter Pellegrini megválasztott elnök hivatalba lépése után sem - jelentette ki Zuzana Caputová leköszönő szlovák elnök kedden Varsóban.
Tragédia olyan katonai konfliktust támogatni, amely nem hozott eredményt az utóbbi két évben - jelentette ki vasárnap Peter Pellegrini megválasztott szlovák elnök a TA3 helyi televízió vitaműsorában az ukrajnai háborúra utalva.
Peter Pellegrini, a szlovák nacionalista-baloldali kormány jelöltje, győzött az ország elnökválasztásán. Ez a siker Robert Fico miniszterelnök pozícióit erősítette meg. Pellegrini 53,26 százalékos szavazati aránnyal verte meg Ivan Korcok nyugatbarát ellenzéki jelöltet, aki 46,73 százalékot ért el.
Március 23-án tartották a szlovák elnökválasztás első körét, amelyben váratlan mértékű vereséget szenvedett a kormánypártok jelöltje, Peter Pellegrini. A felmérések a hétvége előtt még rendre őt hozták ki győztesnek, aztán végül több mint 5 százalékkal maradt el a nagy győzelmet arató, az ellenzéki pártok által jelölt Ivan Korčok volt külügyminiszter mögött. A jelenség egyáltalán nem egyedi, sőt, már gyakorlatilag sorozatosnak tekinthető. Az elemzésben azt tekintjük át, hogy az első fordulós eredmények fényében milyen kilátásai vannak a jelölteknek a következő fordulóra, amelyre majd április 6-án kerül sor az országban.
A vártnál sokkal jobban szerepelt, és 42,51 százalékos eredménnyel sima győzelmet aratott Ivan Korčok EU-párti volt külügyminiszter a szlovák elnökválasztás szombaton rendezett első fordulójában nem hivatalos, de 100 százalékos feldolgozottságú eredmények szerint.
Szlovákia már nem küld újabb fegyvereket Ukrajnának, de minden más eszközzel továbbra is támogatni fogja az orosz agresszió ellen védekező ukránokat - jelentette ki Peter Pellegrini, a szlovák parlament elnöke csütörtökön Prágában sajtótájékoztatón.
A héten jött a hír, hogy a baloldali Hlas és a Smer koalícióra lépnek egymással, harmadikkét pedig a szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Pártot veszik be a kormányba. Ez utóbbi felbőszítette Robert Fico és Peter Pellegrini európai pártcsaládját, ezért felfüggeszti tagságukat - írja az Újszó.
Aláírták a kormánykoalíció létrehozásáról kötött megegyezésüket Pozsonyban a koalíciót alkotó három szlovák párt - az Irány (Smer-SD), a Hang (Hlas-SD) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) - elnökei szerdán. A dokumentum - amely alapja lesz a leendő koalíciós szerződésnek - rögzíti, hogy az Irány jelöli a kormányfőt, a Hang pedig a parlament elnökét.
Hiába kapott szinte hihetetlen ajánlatot a Progresszív Szlovákiától Peter Pellegrini, végül Robert Ficoék mellett döntött. Ez azt jelenti, hogy Smer-Hlas-SNS koalíció alakulhat - írja a Paraméter.
Átértékelődnek a mesterséges intelligencia befektetéseik.
Azt nem tudni, lesz-e együttműködés.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Történelmi találatot könyveltek el.
Szerinte Musk viselkedése destabilizálhatja egyes országok politikai helyzetét.
Műholdképek bizonyítják.
Tanultunk egyáltalán valamit 2008-ból?
Jelentős kifizetések várhatók.
Még nincs késő, ha hiszel Trump ígéretének.